Kinga és Kende blogja

Tudni kell, hogy "hivatalosan" szeptember 14-re voltunk kiírva, mivel a csodálatos orvostudomány az utolsó menstruációtól számolja a 40 hetet, igen ám, de ez valójában nem jelent semmit... Korábban, a genetikai ultrahangon elmondták, hogy ugyan fejlettebb és nagyobb a baba a "korához" képest, de még mindig a közelébe sem voltak a valóságnak. :)
Éppen e miatt a dátum miatt mi még a múlt héten úgy voltunk, hogy van 2-3 hetünk a szülésig, addig is van időnk még játszani az újonnan vett társasokkal, a lépcsőt is megcsináltatjuk addigra, és majd ezen a héten szépen összekészítjük szép kényelmesen a kórházi csomagot, meg ilyesmi.
Ennek a tudatában Gabi a hivatalosan 37. heti szívultrahangra indult hétfő reggel 8:45-ra, én pedig busszal mentem dolgozni. Vártam a telefont, hogy vajon minden rendben van-e a baba szívével, de Gabi 8:30 -kor telefonál, hogy mikor kiszállt a kórház parkolójában az autóból, valami elfolyt belőle.
Ekkor még nem igazán fogtuk fel, hogy pontosan mi is történik, Gabi felindult a szülészetre, hogy megkéredezze, hogy most mi is van, én pedig itt bent elmeséltem a kollégának az esetet. Szerencséra az egyik kolléga szintén babát vár, ugyanabban a kórházban, ők még ráadásul korábbra is vannak kiírva. Nagyon kedves volt és felajánlotta, hogy hazavisz összekészíteni a csomagot és utána be is visz a kórházba - nem is tudom nélküle hogy lett volna ez az egész.
Nagy dilemmában voltunk, mert mi ugyan Rupival elindultunk a kocsihoz, de Gabi mondta, hogy ne menjek, mert felesleges, biztos, hogy nem szülés, hiszen alig folydogál valami, és különben is. :) Na, visszamentünk az irodába, majd fél óra (idegeskedés) után Gabit végre megvizsgálták, és fel is hívott az asszony a következő szavakkal: "Gyere, mert szülünk" :)

Autóba be, Rupi nyomta a Saat-jának rendesen, rekord 1 óra alatt be is értünk a kórházba, miközben hazaugrottunk még összepakolni dolgokat.

Innentől kicsit összefolynak az események: kábé 10-re értem be, azt se tudtam mit hol hogyan mikor miért kell csinálni, Gabival ücsörögtünk a szülőszobában és vártuk a szülést, hogy mikor lesz már. :) Majd az orvos közölte, hogy mivel a "legrosszabb" dolog történt, miszerint elfolyt a magzatvíz és nincsenek fájások, ezért készüljünk arra, hogy sokára lesz még baba, talán estére/éjszakára.
Vidáman üldögéltünk, néha fátjunk ey picit, nevettettem Gabit, izgultunk, próbáltuk felfogni, hogy most akkor születés van (persze nem sikerült :) ).
Délután kettő körül jöttek a fájások, aztán tulajdonképpen este 7-ig semmi más nem létezett csak a fájás és a közte lévő szünet. Szegény kicsi Gabim nagyon szenvedett, nem tudtam neki segíteni, beült a forró vízbe, kiszállt, megint be, majd nagy örömünkre végre a szülésznő közölte, hogy úgy látja, hogy már lejött a baba, ideje felfeküdni az ágyra. Ez kb 7 órakor volt.
Majd jöttek a toló fájások, Gabi nagyon hősanya volt, és este 19:58-kor meg is született Kende. :D

Felsírt, majd megnyugodott, mikor felfektették Gabi pocijára, majd terror alá helyezték, kiszívták a tüdejéből a cuccost, beöltöztették, a kezembe adták... csodálatos volt, én vagy 10 percis sírtam, annyira jó érzés volt a kezemben tartani. Szegény kicsi Gabikámat meg összevarták, ápolták még egy fél órát, de ekkor már mosolygott és felhőtlenül boldog volt, majd Kendét a kezébe vette, és mindörökre Anya lett.

Ez után még két órát voltunk a szülőszobán, pihentünk, SMS-t küldtünk, Gabit megtanították szopizni, majd átmentük a szobába, ahol Gabi lepihent, Kendét elvitték (azt hiszem, de lehet, hogy ott hagyták), ettünk egy kicsit, mert ugye egész nap kábé 2 pogácsát, 3 sütit és 8 szem szőlőcukrot ettünk.
11 körül nagy nehezen magára hagytam Gabit, aki elaludt majd hazamentem...

... így ért véget Kende születésnapja.