Hát, tyűűű. Na.
Még nem fogtuk fel. Csak csináljuk a dolgunkat, mosolygunk, néha idegeskedünk, de nem fogtuk fel, hogy most már mindig velünk lesz egy lény, aki velünk lakik és még sok-sok törődésre szorul. Imádjuk nézni, egy tündér, ahogy édesen gügyög, szürtyög, csuklik, trotyizik és millió más baba-hangot ad ki.
Egyébként hihetetlenül okos baba, nem hergeli magát feleslegesen, ha valami problémája van, egyértelműen a tudtunkra adja, de nincs neki sok (még :) )… Szerintem nekünk több van… hogy hogyan fürdessük – ami egyszerűnek tűnik a filmeken/képeken/képzeletben, de meg kell, hogy mondjam, nem az. És az öltöztetés sem. El sem tudjátok képzelni milyen bonyolult bedugni illetve kihúzni a kezét/lábát a ruhából, hogy közben sír vagy csak babás dolgokat csinál. Arról senki nem beszélt, hogy alkohollal kell majd kezelni a köldökcsonkját, meg nekem kell levenni a ragtapaszt, amit valamilyen vizsgálat urát raktak föl, hogy fájdalmat kell okozzak ennek a csöppségnek. A sapkát meg végképp nem tudtuk feladni az alvó Kendére. :)
De ezekkel együtt – sőt mi több ezekkel – csodálatos az egész. Mi csak vagyunk, eszünk, alszunk babázunk, és kész.
Azt hiszem érzem – de nem tudom – hogy apa lettem.
Visszafordíthatatlanul.
Utolsó kommentek