Azt hiszem kezdem érteni, hogy emberek, családok miért mennek tönkre, ha megérkezik a baba közéjük. Valami csodálatos módon átalakul az életem, sokkal egyszerűbb és tisztább lett-kezd lenni: olyan mint amikor az homokot átmosod a szitán és csak az aranyrögök maradnak. Aki szeret homokozni, az bajban van, de én úgy érzem, hogy sokkal nagyobb erőim vannak, sokkal jobban érzem magam, annak ellenére, hogy nem nézem a sorozataimat, nem játszom a számgépes játékaimat, nem szüttyögök csak úgy: mert a babának szüksége van rám, és a maradék időben tényleg valami tartalmasra vágyom (a pihenés mellett :))
És ahogy a kezdő mondatomban mondtam, ha emberek nehezen tudják elengedni ezeket, és nem tudnak lépni egyet, nem tudnak emelkedni, akkor bizony feszültslg lesz és gyermekek félrenevelése.
Az a vicces, hogy ugyanúgy megvan Gabival a magánéletünk, megvan a saját időm magamra, de minden átértékelődött, kikristályosodott.
És tele vagyok kreatív energiával, és Kendével töltött minden idő aranyat ér, pedig egyenlőre kimerül a büfiztetésben, fürdetésben és a cumit-a-szájába-rakásban.

A pelenkázást egyenlőre tisztes távolból bámulom: én sem bántom a pelenkát, ő se bánt engem - ez a tuti.