Kinga és Kende blogja

Sziasztok Kende-figyelők!

Nem vesztünk el, nem történt semmi baj, csak egyszerűen fáradtak voltunk, és a napjaink alvással, etetéssel és pelenlázással teltek. Plusz Kende kitalálta, hogy mostantól hasfájós lesz, úgyhogy minden hami után görcsöl egy fél órát. Ami azért sem túl jó, mert nagyon rossz nézni a kicsi fiunkat, hogy fájdalmai vannak, és segíteni olyan sokat nem tudunk - de hát a zapaság és a zanyaság ezzel jár - mint azt megállapítom 2 hét és 3 nap szülőség után.

Ma voltunk védőnőnél, és kiderült, hogy kicsit több mint négy kilósak vagyunk! Plusz megnyugodtunk, Kendének nincs szájpenésze, nincs ritka betegsége mert sugárban hányt egyszer, a hasgörcsibe se fog belehalnil, a köldökcsonkja sem fog beleszáradni a hasába, nem kapott el semmi betegséget és úgy általában nincs semmi baja. Persze ezt a kezdő szülő nem mindig így gondolja - majd Ti is megtudjátok - vagy már tudtátok, de hibába mondtátok nekünk. :)

Ja, és hívjatok nyugodtan!  

Hihetetlen élmény újra hason aludni! Nem is gondoltam volna.... :)

 Kendusnak ma megint gitároztam egy kicsit evés közben, mert újra csak habzsolta a tejcsit, és a fele csurgott mellé, úgyhogy eljátszottam neki a „Hey Kende” című nótát, („Hé, Kende, kezedben a cumival mondd mit csinálsz, tadá, tadá, dadáddáámm”) meg néhány agyament átköltést a Micimackó és az Everybody Hurts –ből, amiktől most inkább megkímélem a Kedves Olvasótábort.

És ezúton szeretném nagy-nagy szeretettel köszönteni ezen a világon kedves kollégámék egy napos babáját, Ádámot, aki elvileg korábbra volt kiírva, mint Kende, és most végre közöttünk van, egészségben, szeretetben. Juhhúúúú!

Továbbá minden tisztelem azon szülőké, akiket Kendénél rakoncátlanabb (ún. hasfájósabb) babával áldott meg az Ég, és képesek voltak apait-anyait beleadni, hogy mindent megadjanak a babájuknak. Mi nagyon szerencsések vagyunk Kendével, ritkán sír és egy tüneményes csöpp-ember. Ma „reggel” kábé úgy nézhettem ki, mint egy hajléktalan, csapzott voltam, a szemeim begyógyulva, a hajam mintha fél éve nem mostam volna, és ott ültem Kendével a kezemben, vigyorogtam mint a vadalma, és átüvöltöttem Gabinak, hogy „Boldog vagyok!”.

Így telt el Kende életének második hete J

Frissültek a képek is. :) (link bal oldalt)

Ma megvolt az első fürdés, fürdőkádban, ahogy kell. (mielőtt a baba-aktivisták a szívükhöz kapnának, eddig mosdókesztyűvel fürdettük)

Első látásra szerette Kendus a vizet, nem nyüszizett, szóval apja fia :) Még teljes pancsit nem tudtunk kivitelezni, mert a köldökcsonkja nem esett le - pedig már ideje lenne.

"Sok vastag toll sok sorsot ír, sok könyvbe sok nevet,
kövér pecsétet ütnek rá különböző kezek,
még azt se mondod, hé, itt vagyok, vagy azt, hogy mi újság,
még meg se éltél egy napot, s már kapsz egy cédulát."

Kende lakcímkártyája ma megérkezett, ajánlva. Állambácsi, erre tényleg szükségünk volt. :D

Ja, és 3-assal kezdődik a szem.azonosító száma. :)

 Kende ma sugárban lepottyantotta anyát, a pelenkázót, a padlót meg ami még útban volt. Mondtam már, hogy jó az emésztése? 

...hogy elkészült a korlát

és még az ajtók is

meg a szegőlécek.

Lassan kész a ház :)

Fáradtak vagyunk, Gabi-anycira ráadásul jóval több feladat jut napközben Kendével, amíg én légkondícioált szórakozóhelyen hűsölök, beszélgetek, kávézgatok. (remélem a főnökeim nem olvassák, nekik mondom: ezt csak a poén kedvéért írtam, de valójában ki sem látszom a kódból, ok?)

Kende egyre éberebb és éberebb, tegnap este perceken keresztül néztünk egymás szemébe, aztán meg sokáig vizslatta a koronacsakrámat. Ma úgy örültem volna, ha meg tud szólalni, és meg tudjuk beszélni a dolgokat... de erre még várnom kell.

A fürdetésben egyre profibb vagyok, lassan vállalok majd bérfürdetést is (persze pelenkázás nélkül).

Remélem Ti jól vagytok :)

Azt hiszem kezdem érteni, hogy emberek, családok miért mennek tönkre, ha megérkezik a baba közéjük. Valami csodálatos módon átalakul az életem, sokkal egyszerűbb és tisztább lett-kezd lenni: olyan mint amikor az homokot átmosod a szitán és csak az aranyrögök maradnak. Aki szeret homokozni, az bajban van, de én úgy érzem, hogy sokkal nagyobb erőim vannak, sokkal jobban érzem magam, annak ellenére, hogy nem nézem a sorozataimat, nem játszom a számgépes játékaimat, nem szüttyögök csak úgy: mert a babának szüksége van rám, és a maradék időben tényleg valami tartalmasra vágyom (a pihenés mellett :))
És ahogy a kezdő mondatomban mondtam, ha emberek nehezen tudják elengedni ezeket, és nem tudnak lépni egyet, nem tudnak emelkedni, akkor bizony feszültslg lesz és gyermekek félrenevelése.
Az a vicces, hogy ugyanúgy megvan Gabival a magánéletünk, megvan a saját időm magamra, de minden átértékelődött, kikristályosodott.
És tele vagyok kreatív energiával, és Kendével töltött minden idő aranyat ér, pedig egyenlőre kimerül a büfiztetésben, fürdetésben és a cumit-a-szájába-rakásban.

A pelenkázást egyenlőre tisztes távolból bámulom: én sem bántom a pelenkát, ő se bánt engem - ez a tuti.
 

Hát, igen. Engem is utolért az anyaság. :)

Bár anyává válni nem egy pillanat műve. Ez igaz. De az is igaz, hogy az anyai ösztönök minden fájdalmat elsöprően elkezdődnek abban a pillanatban, amikor a kis védtelen csöppség megérkezik világunkba. Hihetetlen érzés, leírhatatlan. Szinte mindig a szemem előtt van az a pillanat, amikor Kende 9 hónapnyi pocaklakóság után kicsusszan a kis meztelen, véres, vizes testével.... Annyira védtelen volt.... és annyira gyenge.... és kiszolgáltatott. Itt kezdődött minden.

Minden fájdalom, minden szörnyűség ellenére azt mondom, hogy a szülés egy csodálatos dolog. Őrülten fáj, szinte szétszakad az ember (engem még a halál gondolata is foglalkoztatott egy-két fájás alkalmával), de mégis van benne valami Isteni, valami Magasabb rendű.

A tágulási szakasz során miközben vajúdtam a kádban - ami számomra a legfájdalmasabb volt a szülés alatt - két gondolat gördített előre percről percre, ezek a gondolatok adtak erőt. Az egyik, hogy minden egyes elviselhetetlen fájdalom, ami engem gyötört az Kendét segíti, a pici fiamnak ad segítséget abban, hogy kibújjon a pociból. A testem alárendeltetett egy kis jövevény e világra való érkezéséhez. És az is érdekes, hogy a tolófájások során szinte nem is voltam is itt. Csak néha tértem vissza pár másodpercre. Nem tudtam a szememmel fókuszálni, nem fogtam fel, amit Balázs mond nekem. Csak tudtam és éreztem a jelenlétét, ami biztonságot adott, de nem voltam ott teljes valómmal. Érdekes érzés….  

A másik mundánabb, "túlélő" gondolatom - mely szó szerint másodpercről másodpercre éltetett - az volt miközben a fájások csak jöttek és jöttek, és már egyre sűrűbben jöttek, hogy már csak pár másodperc és mindjárt jön a felmentő pár másodperces szünet. A világ minden kincsét megérő fájdalommentes időszak.

Ez a két gondolat végigkísért a legnehezebb órákon....

Meglepő, hogy a Nőkben mennyi Erő van! Ezt nem is tudtam én sem magamról. Tényleg hihetetlen ez a Világ, ahogy meg van alkotva.  

Balázs és én a Szerelmünkkel Teremtettünk….. Csodálatos dolog a kezünkben tartani…..

Gabi mondta, hogy majd ő is fog írni :)

Most éppen alszik, túl vagyunk az utolsó mai etetésen, kíváncsian várjuk mi lesz éjszaka.

(ja, Kende már egy hetes! :) )

Két férfi.
Szemtől Szemben.
Nincsenek korlátok.
Nincsenek titkok.
Csak az anyatej van.

 Ma este én etettem Kendét, büfiztünk, játszottunk (mást igazán még nem is tudunk) :) ...aztán Kende igazán feléledt, kinyitotta nagyra a két szemét, és bölcsen, csöndben nézdegélt, beitta a világot, a szobáját, a szekrényét rajta a plüssállatokkal, engem, a cumisüveget, az egész kis univerzumát.

Nagyon nagyon szeretem.

Kende nagyon nyugodt úgy általában, ma éjszaka csak egyszer kelt föl, de este 10-11 körül gondjaink voltak, van egyfajta viselkedése, amit nem tudunk értelmezni: néha, evés után - sikeres büfivel - hiába rakjuk le aludni, ugyan fáradt, de nem tud elaludni, csak cumival a szájában - persze a cumit egy idő után kiköpi, és akkor felsikít meg ilyen kendés hangokat ad ki. Ha újra beadjuk a szájába, akkor mintha mi sem történt volna, cumizik és elalszik. De ugye van, hogy csak az ötödik-hatodik ilyen alkalom után alszik el, vagy mocorog tovább, és ilyenkor nem tudjuk mit kéne tennünk...

Próbáltuk, hogy nem megyünk oda hozzá, és hagyjuk had sírjon, és majd lenyugtatja magát, ez persze könnyen hangzik elméletben... :)

Ettől függetlenül minden teljesen oké, nagyon ügyes baba, már mozgatja a fejét vagy fekve meg is fordítja, ha a vállamra rakom, akkor forgatja, nézdegél, ismerkedik. Tök jó :)

Hát, tyűűű. Na.

Még nem fogtuk fel. Csak csináljuk a dolgunkat, mosolygunk, néha idegeskedünk, de nem fogtuk fel, hogy most már mindig velünk lesz egy lény, aki velünk lakik és még sok-sok törődésre szorul. Imádjuk nézni, egy tündér, ahogy édesen gügyög, szürtyög, csuklik, trotyizik és millió más baba-hangot ad ki.

Egyébként hihetetlenül okos baba, nem hergeli magát feleslegesen, ha valami problémája van, egyértelműen a tudtunkra adja, de nincs neki sok (még :) )… Szerintem nekünk több van… hogy hogyan fürdessük – ami egyszerűnek tűnik a  filmeken/képeken/képzeletben, de meg kell, hogy mondjam, nem az. És az öltöztetés sem. El sem tudjátok képzelni milyen bonyolult bedugni illetve kihúzni a kezét/lábát a ruhából, hogy közben sír vagy csak babás dolgokat csinál. Arról senki nem beszélt, hogy alkohollal kell majd kezelni a köldökcsonkját, meg nekem kell levenni a ragtapaszt, amit valamilyen vizsgálat urát raktak föl, hogy fájdalmat kell okozzak ennek a csöppségnek. A sapkát meg végképp nem tudtuk feladni az alvó Kendére. :)

De ezekkel együtt – sőt mi több ezekkel – csodálatos az egész. Mi csak vagyunk, eszünk, alszunk babázunk, és kész.

Azt hiszem érzem – de nem tudom – hogy apa lettem.

Visszafordíthatatlanul.

Szóval hazajöttünk... :)

Bepakoltunk az autóból, Kende végigaludta az utat, és még itthon is alukált, amíg kifőztük a cumisüvegeket, elővettük a különböző kenőcsöket-gyógyszereket, elpakoltuk a ruhákat, előkészültünk (persze elégtelenül) az első esti fürdőzésre, ettünk, kiszedtük a ruhákat a mosásból, kitergettünk, elraktam a vasalódeszkát, lefagya

ááááááááááááá, nem locsoltam! most elrohanok...

Megyünk haza! :)

Dálután már otthon leszünk, hármasban :)

http://www.babaszoba.hu/topics/articles?aid=203

Nem kell aggódni, a sárgaság normális, minden baba sárga lesz, csak akkor van baj, ha később nem ürül ki, ezért figyelni kell, ezért marad bent Gabi holnap. :) Más babáknál ez a kórház után szokott előjönni, de Kende nagyon ügyes baba, ő hamar túl akar lenni az ilyen felesleges izéken.

Na, minden rendben van (később mesélem a keddi és szerdai eseményeket a kajáról), Kende 40 grammot evett :) és még kért is utána egy kis repetát. Sajnos ma már semmiképpen nem jönnek haza.
Besárgult mára Kende, de ha nem csökken holnapra a midiklorián (vagy mi :) ) szint, akkor lehet, hogy még hétvégére is maradniuk kell.
 

Tudni kell, hogy "hivatalosan" szeptember 14-re voltunk kiírva, mivel a csodálatos orvostudomány az utolsó menstruációtól számolja a 40 hetet, igen ám, de ez valójában nem jelent semmit... Korábban, a genetikai ultrahangon elmondták, hogy ugyan fejlettebb és nagyobb a baba a "korához" képest, de még mindig a közelébe sem voltak a valóságnak. :)
Éppen e miatt a dátum miatt mi még a múlt héten úgy voltunk, hogy van 2-3 hetünk a szülésig, addig is van időnk még játszani az újonnan vett társasokkal, a lépcsőt is megcsináltatjuk addigra, és majd ezen a héten szépen összekészítjük szép kényelmesen a kórházi csomagot, meg ilyesmi.
Ennek a tudatában Gabi a hivatalosan 37. heti szívultrahangra indult hétfő reggel 8:45-ra, én pedig busszal mentem dolgozni. Vártam a telefont, hogy vajon minden rendben van-e a baba szívével, de Gabi 8:30 -kor telefonál, hogy mikor kiszállt a kórház parkolójában az autóból, valami elfolyt belőle.
Ekkor még nem igazán fogtuk fel, hogy pontosan mi is történik, Gabi felindult a szülészetre, hogy megkéredezze, hogy most mi is van, én pedig itt bent elmeséltem a kollégának az esetet. Szerencséra az egyik kolléga szintén babát vár, ugyanabban a kórházban, ők még ráadásul korábbra is vannak kiírva. Nagyon kedves volt és felajánlotta, hogy hazavisz összekészíteni a csomagot és utána be is visz a kórházba - nem is tudom nélküle hogy lett volna ez az egész.
Nagy dilemmában voltunk, mert mi ugyan Rupival elindultunk a kocsihoz, de Gabi mondta, hogy ne menjek, mert felesleges, biztos, hogy nem szülés, hiszen alig folydogál valami, és különben is. :) Na, visszamentünk az irodába, majd fél óra (idegeskedés) után Gabit végre megvizsgálták, és fel is hívott az asszony a következő szavakkal: "Gyere, mert szülünk" :)

Autóba be, Rupi nyomta a Saat-jának rendesen, rekord 1 óra alatt be is értünk a kórházba, miközben hazaugrottunk még összepakolni dolgokat.

Innentől kicsit összefolynak az események: kábé 10-re értem be, azt se tudtam mit hol hogyan mikor miért kell csinálni, Gabival ücsörögtünk a szülőszobában és vártuk a szülést, hogy mikor lesz már. :) Majd az orvos közölte, hogy mivel a "legrosszabb" dolog történt, miszerint elfolyt a magzatvíz és nincsenek fájások, ezért készüljünk arra, hogy sokára lesz még baba, talán estére/éjszakára.
Vidáman üldögéltünk, néha fátjunk ey picit, nevettettem Gabit, izgultunk, próbáltuk felfogni, hogy most akkor születés van (persze nem sikerült :) ).
Délután kettő körül jöttek a fájások, aztán tulajdonképpen este 7-ig semmi más nem létezett csak a fájás és a közte lévő szünet. Szegény kicsi Gabim nagyon szenvedett, nem tudtam neki segíteni, beült a forró vízbe, kiszállt, megint be, majd nagy örömünkre végre a szülésznő közölte, hogy úgy látja, hogy már lejött a baba, ideje felfeküdni az ágyra. Ez kb 7 órakor volt.
Majd jöttek a toló fájások, Gabi nagyon hősanya volt, és este 19:58-kor meg is született Kende. :D

Felsírt, majd megnyugodott, mikor felfektették Gabi pocijára, majd terror alá helyezték, kiszívták a tüdejéből a cuccost, beöltöztették, a kezembe adták... csodálatos volt, én vagy 10 percis sírtam, annyira jó érzés volt a kezemben tartani. Szegény kicsi Gabikámat meg összevarták, ápolták még egy fél órát, de ekkor már mosolygott és felhőtlenül boldog volt, majd Kendét a kezébe vette, és mindörökre Anya lett.

Ez után még két órát voltunk a szülőszobán, pihentünk, SMS-t küldtünk, Gabit megtanították szopizni, majd átmentük a szobába, ahol Gabi lepihent, Kendét elvitték (azt hiszem, de lehet, hogy ott hagyták), ettünk egy kicsit, mert ugye egész nap kábé 2 pogácsát, 3 sütit és 8 szem szőlőcukrot ettünk.
11 körül nagy nehezen magára hagytam Gabit, aki elaludt majd hazamentem...

... így ért véget Kende születésnapja.

Mivel mindenkinek szeretnék elmesélni mindent, de se energiánk, se időnk nem nagyon van mindenkivel annyit beszélgetni, amennyit szeretnénk, úgyhogy remélem innen pár dolgot megtudtok, aztán majd úgy is fogunk sokat beszélgetni... Csak pl tegnap annyit telefonáltam, hogy estére a jobb fülem meg a fejem és szemem baromira fájt a kábé 3 órányi telefontól. :)
Sok érdekesség történik velünk, csupa apró izgalom és csoda, az utánunk jövő babapotyogtatóknak remélem hasznos lesz :)
 

Sziasztok!

Este 7 óra 58 perc körül, 3620 grammal, 52 centiméterrel megszületett Kiss Kende Kunó kicsi fiunk :) Gabi anya és Bala apa is rendben vannak. :)